Ajándékozási szokások Dunaszegen az 1940-es, 50-es években


A dunaszegi Nyugdíjas klub néhány tagjával beszélgettünk a régi ajándékozási szokásokról. A megkérdezettek elmondták, hogy szegények lévén náluk nem nagyon volt szokás az ajándékozás. Karácsonykor is inkább csak a karácsonyfa volt az ajándék, amit otthon készült szaloncukorral díszítettek, de az is előfordult, hogy kenyérbelet csomagoltak be papírba. Örültek, ha jutott egy-egy szem alma vagy dió. Ajándékot inkább csak később, nagylány korukban kaptak az udvarlójuktól.

Természetes volt akkor, hogy minden fiatal, ahány bál volt, mindegyikbe elmentünk. Eljött értünk a legény, hazakísért bennünket. Hát ott meg vigadtunk. Na de én a búcsúi ajándékokra jól emlékszem, mert akkor divatba jöttek. Ha párosával jártunk búcsúba, akkor mindig megálltunk a céllövölde előtt, és akkor az udvarlókkal lövettünk a céllövöldébe, divat volt a menyasszonyi baba. Fel volt a baba öltöztetve menyasszonyi babának, meg volt olyan baba, nem tudom a többiek emlékeznek-e? Tollakkal volt díszítve. Tollas babának hívtuk. Voltak már akkor ilyen színes tollak. Volt rózsaszín, kék, fehér tollú baba. Addig lövettük, amíg a fiúk meg nem csinálták. Sok pálcán volt a baba, kb. 10-en. Az akkor se volt nagyon olcsó, de azért addig lőtték, még az a baba sikerült. Aztán ilyen kisebb ajándékok voltak: fakanalak, a fakanalakon mindenféle feliratok voltak, hogy mit tudom én, szeretlek, légy az enyém. Vagy ilyen vidám feliratok voltak, hogy: ügyes vagy a konyhában, mit tudom én, sokféle fölirat volt. És visszatérve a babákra, mikor ezt megkaptuk, az egész búcsúba hordtuk, hogy mindenki lássa, milyet kaptunk. És akkor a hálószobába voltak ilyen dupla ágyak, általában egybe voltak rakva, és akkor bevetettük az ágyat, akkor a baba odakerült, a kettes ágy közepére, és az volt a dísz. És akkor volt olyan időszak, amikor divatba jöttek a sifli babák és akkor voltak ilyen szívek. Hát ezt már olyan 40 éve biztos árulták búcsúkor. Egyházi ünnepekkor is voltak, akkor volt olvasó, ha így mentünk zarándokútra, nyakunkba akasztottuk, aztán úgy mentünk.

- Volt-e valami jelentése annak, hogy ki kinek mit ajándékozott?

Általában a fiú adta a lánynak az ajándékot, és a lány piros rózsával viszonozta akkor, ha már úgy gondolta, hogy komoly a kapcsolatuk. Egyszer a saját virágunkat lopták vissza a legények. Öregapám ültetett a házunk elé egy szép orgonabokrot. Jött a május elseje. Leányoknak májusfát kell állítani, aztán akkor halljuk ám, amikor lefeküdtünk, hogy szól a fűrész. Édesapám kiment, hát akkor csaknem kifűrészelték az egész orgonabokrot. Ugye kergette őket édesapám, hogy még az ő apja ültette ezt a fát, hát mit csináltatok. Egyiket elcsípte, visszahozta, letérdeltette a fa alá, imádkoztatott mindenkiért, rokonokért, mindenkiért, aztán azt mondták, hogy a Pirinek akartunk májusfát állítani. Úgyhogy a saját virágunkból akartak májusfát állítani. Utána ki kellett vágni, mert már annyira tönkretették a fát.

Válasz

- Volt-e valami jelentése annak, hogy ki kinek mit ajándékozott?

Általában a fiú adta a lánynak az ajándékot, és a lány piros rózsával viszonozta akkor, ha már úgy gondolta, hogy komoly a kapcsolatuk. Egyszer a saját virágunkat lopták vissza a legények. Öregapám ültetett a házunk elé egy szép orgonabokrot. Jött a május elseje. Leányoknak májusfát kell állítani, aztán akkor halljuk ám, amikor lefeküdtünk, hogy szól a fűrész. Édesapám kiment, hát akkor csaknem kifűrészelték az egész orgonabokrot. Ugye kergette őket édesapám, hogy még az ő apja ültette ezt a fát, hát mit csináltatok. Egyiket elcsípte, visszahozta, letérdeltette a fa alá, imádkoztatott mindenkiért, rokonokért, mindenkiért, aztán azt mondták, hogy a Pirinek akartunk májusfát állítani. Úgyhogy a saját virágunkból akartak májusfát állítani. Utána ki kellett vágni, mert már annyira tönkretették a fát.



-Még mivel szokták megajándékozni egymást a fiatalok, ha komolyabbá vált a kapcsolatuk?

Folytatás
A régi szokás az volt, hogy nem volt aranygyűrű, még hogyha tehetős volt a polgár, akkor sem tudott aranygyűrűt venni, mert nem volt. Többek között én magam is egy rézgyűrűt vettem magamnak jelképesen, hogy a vőlegényemmel együtt vagyunk. Úgyhogy ilyen időket éltünk akkor.

-Az esküvő előtt mit ajándékoztak egymásnak a jegyesek?

A vőlegény adta a jegykendőt, a menyasszony pedig a férfiinget. A mi időnkben ezeket már úgy vásárolták. Szegény édesanyámat avval a kendővel temették el, amit a vőlegényétől kapott annak idején.

-Milyen ajándékokat kapott a menyasszony és a vőlegény a családtól? Hogyan segítették a fiatalokat a lakodalom lebonyolításában?

Hát abba az időbe nagyon keveset. Messze voltunk a várostól, nem lehetett oda elmenni dolgozni, akkor a tsz-be jártunk dolgozni, ugye megtartották a szüleim a lakodalmat, azért, hogy legyen egy kis valami. Akkor a tsz-be kaptam egy borjút, azt levágták, ugye az volt a nászajándék a tsz-től a borjú.

Válasz

Folytatás

-És a rokonoktól?

Hát a rokonoktól… Akkor még nem voltak ekkora ajándékok, mint most. Szegény nagynéni eljött a harmadik faluból, hogy nekünk ajándékot adjon. Hozott egy üvegtálat, kistányérral, ilyen süteményeset. Szegény mire odaért, már csak a tányér maradt. Hát ilyeneket. Zsírosbödön, esetleg egy lepedő, vagy tányér, törülköző, konyharuha.

Akkor nem volt úgy, hogy előre odavitték az ajándékokat, hanem éjfél előtt egy tálat fogtak, és abba rakták. Mindig bemondták, hogy mutathatja-e a Kovács család, és akkor beletették. Akkor a következő odaállt, akármit vitt, akkor mutathatja-e. Időközben meg a vőfély ütötte főzőkanállal a tálat. Úgyhogy minden ajándékot úgy adtak oda, hogy felmutatták. Ha nagy lakodalom volt, fél óra, egy óra elment azzal, az ajándék felmutatásával.

- Milyen tárgyakat kellett, hogy vigyen a lány a házasságba?

Először is az ágyneműt kellett neki, aztán törülközőt, asztalterítőt, abroszt. Volt olyan, hogy a famíliából megkérdeztek valakit,vagy amit úgyse használt a rokon, akkor azt kapta. Ugye én is már akkor dolgoztam, mikor férjhez mentem, vettem magamnak, de azért mégis úgy nézett ki a dolog, hogy nem árt, hogyha van. Akkor ágyneműt kértem, asztalterítőt, konyharuhát, meg mit tudom én.

Válasz

Folytatás

-Írtak-e házassági szerződést?

Most ugye ez divat, de abba az időbe nem nagyon volt ilyen. Az csak a módosabb házaknál volt, de az is inkább a háború előtt.

- A lakodalomba a rokonság mit vitt a főzéshez?

Tyúkot, tojást, kakaót, lisztet, cukrot, mindent, ami volt, mindent, ami csak kellett, amivel segíthettek. Így volt ez akkor is, amikor szülés után vitték a gyerekágyas ebédet.

-Mi minden tartozott egy átlagos gyerekágyas ebédbe?

Tyúkleves, rántott hús, csirke, akkor sütemény, kétféle is akár, meg torta, meg pálinka, meg bor.

-És ezt miért vitték?

Hogy gyógyuljon meg a gyerekágyas, erősödjön. Ezt sose felejtem el, anyukám igen szigorú volt ilyen értelemben. Rám parancsolt:-Két hétig nem kelhetsz fel, addig kiszolgállak, utána úgyis talpra állsz. És akkor hat hétig nem lehetett kivinni az utcára a kisbabát olyan körülmények között. Hogy a boszorkány ne rontsa meg, azt úgy próbálták kerülni, hogy legalább jó sokáig ne lássa meg a kisbabát. Legalább hat hétig.

Válasz

Folytatás4

Dunaszegen a hatvanas évektől sokan bérhizlalást is folytattak.

Nálunk voltak anyadisznók meg baromfiak. Bérhízlalásokat is folytattunk. Szeredi Imre bácsi csinálta a hizlaltatást. Volt eset, hogy pénzünk nem is volt a takarmányra, előleget vettünk föl az Imre bácsitól, aztán mikor leadtuk, akkor visszafizettük neki. Abban az időben, a hetvenes, nyolcvanas években még jobban megérte a disznót nevelni, mint a mostani időszakban, mert azért került belőle bútorra, ruházkodásra meg egyébre. Magunknak is megmaradt egy-kettő abból a 40-50 darabból, amit nevelt az ember.

A faluban elég sokan bikákat is neveltek leadásra.

Mindig volt a faluban egy átvevő, mikor összejött vagy 50 darab, nagy kamionnal jött. Sokat vittek el az olaszok. Minden hónapban volt leadás. Akkor kivezettük oda a bikákat a mázsához, ami még ma is megvan. Hát azok a vezetések nagy élmények voltak. Egyet-kettőt bökött a bika, aztán már az árokban is voltam a kötővel együtt. Volt, hogy elfutott, mink meg kergettük a fél falun át, mire megfogtuk. Másfél évet köllött eteni, mire megnőtt hat mázsásra. Mindig bent volt az istállóban a jászol mellé volt kötve, onnan nem mozdult. Egyszer csak kiszabadult onnan egy más világba, ahol megérezte a szabadságot, hát nem csoda, hogy megbolondult. Oda erő köllött, négy-öt ember is, no meg taktika, hogy oda lehessen vezetni. Ez már nem rossz világ volt, ez már egészen jó világ volt.

Kár, hogy a mai világban egyre inkább kikerül a természet közelségéből az ember. Szinte mindent készen meg lehet vásárolni a boltokban, áruházakban. Eltűnnek a régi falusi ünnepek, kiüresednek, tartalmukat veszítik az egykori társas alkalmak. Már csak egy-egy portáról hallatszik régi falusi reggelek hangulatát adó kakasszó, tehénbőgés, disznóröfögés. Pedig alig néhány éve még ezek adták a falusi élet savát-borsát. Elgépiesedő világunk szegényebb lett.

Előzmény

Válasz

Folytatás3

Az állattartás sok munkát, törődést igényelt. Mi történt, ha elpusztult valamelyik állat?

Fickó Nagy Jóska bácsi közismert ember volt a faluban. Értett az állatgyógyászathoz is. Mikor valakinek a tehene kezdett az elléshez készülődni, mentek a Jóska bácsihoz, hogy segítsen elletni, mert annak jó hosszú keze volt. Volt olyan eset, hogy be köllött nyúlni. Mikor az első lába már kijött, kötelet kötöttek rája, és kiáltották: -Na, húzd meg! Legjobb volt, ha feküdt a tehén, de legtöbb esetben állva ellett. Jóska bácsi a felfuvalkodott állatot is meg tudta gyógyítani. Volt ilyen hegyes szerszámja, aminek üreges volt a belseje. Azt a megfelelő helyen beledöfte a tehén oldalába és kieresztette a levegőt. Minálunk volt egyszer, mikor beteg lett a tehén. Elhítta az apu, megvizsgálta és mondta, hogy készüljünk a legrosszabbra, mert valószínű, hogy a tehén szöget nyelt. Igaza volt, már nem lehetett megmenteni. Addig ott volt nálunk a Jóska bácsi, míg el nem pusztult az állat. Ez igen nagy baj volt, mert az adta a mindennapi megélhetést. A szegényember előbb ment állatorvoshoz, minthogy saját magát gyógyítsa, mert a léte függött az állatoktól.

Mit csináltak a szükségleten felül termelt dolgokkal?

Vitték a piacra Dunaszegről az asszonyok a tojást, tejet, túrót, tejfölt biciglivel, volt aki gyalog. Szekéren meg a tyúkokat, csirkéket, kacsákat, malacokat, a módosabbak még borjút is a szekér után kötve. Meg rengeteg petrezsiromot, káposztát termeltek a háború előőtt a községben azt is. Csak így lehetett pénzhez jutni, másképp a szegény embernek nem volt pénze. Mi lovas kocsival fát is vittünk a piacra. Ilyen puslikat. Annak mondták az összekötözött fákat. Annyi volt összekötve, ami egyszerre befért a tűzhelybe. Mindafféle jó gyerek, köszöntem mindenkinek, akivel csak találkoztunk. Dicsértessék az Úrjézus!-csak mondogattam. Aszongya apu:-Kisleányom, ne köszöngessé mindenkinek, mer elkopik a szád! Falusi gyerek ugye bekerült a városba, hát azt hitte, úgy köll. Régen faluhelyen mindenkinek köllött köszönni.

Előzmény

Válasz

Nekünk volt tehenünk is, meg kecskéink, libáink is voltak. Kihajtottuk a libákat a Fenyősre, libaőrzés közben csináltunk egy gödröt, aztán sárbul vagyis földbül macát, (golyókat) , aztán avval golyóztunk. Volt egy kis késünk, amit pecsenyeforgatónak hívtunk, avval versenyeztünk, hogy ki tudja jobban meg messzebbre beleállogatni a földbe.

Mink mezítláb mentünk ki a tarlóra. Meg kellett tanulni a tarlón menni, hogy ne bökje a lábunkat sebesre. Több csoport is legeltetett ott. Aztán bizony összekeveredtek a libák. Hazafelé menet szét kellett választani őket, úgyhogy nagyon meg kellett tanulni a tarlón járni. Mi, gyerekek azzal járultunk hozzá a család fenntartásához, hogy őriztük kint a libákat.
Nemcsak hogy cipőnk nem volt, csak ünnepi alkalmakra, de ha vettek valakinek egy kabátot, azt végig használta a társaság. Ha például négyen voltak testvérek, a nagyobbiknak vettek, aztán ha az kinőtte, lett a kisebbiké, aztán a még kisebbé és így tovább. Ha már mindenik kinőtte vagy úgy elvásott, elszakadt, akkor a lovakat, teheneket takarták be vele télen. Még ezután se dobták el, hanem a kutyák alá tették vagy a kotló fölötti burittót takarták le vele. Mindennek értéke volt, mindent hasznosítottak mindaddig, amíg valamire fel lehetett használni egy dolgot. A szegényember leleményes volt, meg rá is volt szorulva.

A lábasjószágot ki őrizte?

Volt a faluban egy kanász. Reggel mindenki kiengedte a disznóját és a kanász hajtotta ki a legelőre. Ott legeltek egész nap, este meg beterelték őket. Az állatok szépen megtanulták, melyik portán kell bemenni.
Először a teheneket eresztették ki, csak utána a disznókat. Az anyadisznók után a többit. A pásztoroknak volt jó hosszú ostoruk, azokkal hatalmasakat cserdítettek. Szent György naptól (április 24.) Szent Mihály napig (szeptember 29.) legeltek kint az állatok, de minden nap ki-és behajtották őket. A teheneket a Bolgányi-kanyarban őrizte a tehénpásztor.

Folytatás2

Hogyan köszönték meg a falubeliek a pásztorok munkáját?

Fizetni kellett a kanásznak meg a pásztornak, de karácsonykor még külön ajándékot adtak neki. Éjféli mise előtt jó nagyokat durrogtattak, mentek házsorába, mink meg egy kis kaláccsal, pénzzel, kolbásszal meg ami volt kedveskedtünk neki. Nagy böcsületjük volt a faluban. Ilyenkor juthattak egy kis mellékkeresethez.

Válasz

Folytatás1


Ma sok helyen tartanak viszont lovakat.

Igen, nagy divatja van a lótartásnak, Dunaszegen is több helyen vannak hobbilovak. De ezeket már nem igavonásra meg szántásra, vetésre, szállításra használják, mint régen, csak szórakozásból tartják. Most akárkinek lehet lova. Régen attól függően, hogy kinek mennyi földje volt, ahhoz volt az igaerő. Volt egyfogatú, kétfogatú szekér, akinek meg nem volt lova, az befogta a teheneit. Őket nevezték tehenes gazdáknak. Ökrök mifelénk inkább csak az uradalomban voltak. A háború után már a legtöbb helyen lovakkal szántottak. Persze a lovak hajtásához is érteni kellett. Szeredi Jóska bácsi parádés kocsis volt az uradalomban, később a téeszelnököt is ő hordozta csézával, mert még nem igen volt autó.
Nálunk Gyulamajorban a Horváth Pista bácsinál történt. Be köllött törni a muraközi lovakat, be köllött jártatni őket. Ám megbokrosodtak, aztán irány az országúton körösztül Dunaszentpálig. Ott a Bika-laposban álltak meg. Szalai Imre bácsi meg azt mesélte, hogyan tanította meg az intéző urat vécézni. Az intéző úr mondta neki, hogy állj meg, Imre, mer el köll mennem a bokorba. Imre bácsi nem hallotta, csak ment-ment.- Imre, állj meg, nem hallod? El kell mennem!-így az intéző. Imre bácsi továbbra is csak vágtatott a hintóval, nem hallott semmit. Egyszer csak elkáromította magát az intéző: -Imre, nem hallod…? Állj meg! Aztán mégis megállt, gondolom, akkor már igen sürgős dolga lehetett az úrnak. Megállt az öreg, az intéző gyorsan elfutott a dolgát elvégezni. Mikor visszaért, a kocsis mondta neki: -Na, látja, intéző úr, ezt én csináltam eddig ilyen gyorsan, most megtanítottam magát, hogyan kell gyorsan vécézni.
Hogyan vették ki régen a gyerekek a részüket a napi munkákból?

Ekkora kicsi voltam, mint ti vagy még kisebb, este volt, aztán jöttek be a tehenek, be kellett engedni őket a kapun. Meg is kellett volna kötni, de hát mivel apró termetű vagyok, meg amúgy is kicsi voltam még akkor, nem értem föl a tehén nyakát. Akkor bele kellett állnom a jászuba és úgy kötöttem meg, de vigyázni köllött, mert ha kettőt csapott a farkával, már röpültem is. Át kellett ölelnem a nyakát, hogy meg tudjam kötni a lánccal, és nagyon kellett vigyáznom, hogy a fogsorom megmaradjon.

Előzmény

Válasz

„A létünk függött tőle”


Az állattartás régen egy szigetközi faluban



A dunaszegi Kék Duna Dalkörben több generáció tagjai gyűlnek össze hetente, hogy a legszebb „hangszert”, az éneket csiszolják, műveljék. Az alapító tagok közül többen a nyolcvan évet is jócskán elkerülték. Adatközlőinket a csoport tagjaiból választottuk. Jelenleg valamennyien Dunaszegen élnek, s gyermek- illetve felnőttkorukban aktív részesei voltak a hagyományos falusi életnek, amely napjainkban a város közelsége és a társadalmi változások miatt egyre inkább a felbomláshoz közeledik.
Elsőként arról kérdeztük őket, miért volt fontos régen a falusi emberek számára az állattartás.

Régen mindenhol voltak állatok faluhelyen: malacok, kacsák, libák, tyúkok, tehén...sok helyen ló, anyadisznó. Ezek szükségesek voltak a megélhetéshez. Akkoriban nem a boltba mentünk tejért meg túróért, szalonnáért, zsírért. Mindent otthon állítottunk elő, amit csak lehetett. Minden az ellátást segítette. Szegény világ volt.

Mi az oka annak, hogy már alig tartanak állatokat faluhelyen?

Az önellátásban ma is van szerepe, baromfiak még vannak a házaknál, főleg a mi korosztályunknál, de disznó már sokkal kevesebb, tehenet meg már csak ketten tartanak összesen a faluban. Pedig nem is olyan régen nagyon sokan hizlaltak állatokat, fejtek teheneket, s abból elég jól meg lehetett élni. De most annyira drága az eleség, hogy ráfizetéses az állattartás. Kis mennyiségben nem éri meg, csak a nagyobb gazdaságoknak, amik megtermelik az eleséget is.

Válasz